Valentin nap előtt egy héttel – egy hónapja már – azt írtam, valakitől megkérdeztem hogy adhat-e reménykedésre okot az, hogy nem visel jegygyűrűt a kezén. Akkor, miután megkaptam a kedves, de visszautasító választ, a Dunához mentem és készítettem néhány fotót és azok a fotók hűen tükrözték hangulatomat. Amolyan befelé forduló képek születtek. Nem léptem túl, azóta sem; és szándékosan nem írtam azt, hogy “képtelen voltam”, vagy, hogy “nem tudtam”. Az igazság az, hogy nem is akartam…. de azt hiszem nem is tudtam volna, még ha akarom sem. Időről időre azóta is megfordulok ugyanazon a helyen és néha találkozunk… és köszönünk… és néha beszélgetünk…. Alig pár szót… mindegy miről, csak láthassam a szemét…. Ma délután is így volt. És ma is lementem a Dunára és elmondtam a lefelé hömpölygő víznek, amit érzek...és úgy éreztem figyel rám… Megint készült egy kép és ez is tükröz mindent, ami idebent van. Idebent, valahol félúton a bal vállam és a gyomrom között.
No comments:
Post a Comment